A zsoltárok között verses zsoltárparafrázisok (genfi és régi magyar zsoltárok), valamint a Biblia szövegét követő recitált zsoltárok találhatók.
Recitált zsoltáraink négy elemből tevődnek össze:
- az Antifóna, azaz keretvers;
- a zsoltár szövege;
- a Doxológia (Szentháromság-dicsérő záradék);
- az Antifóna megismétlése.
A zsoltárrecitáláshoz a gyülekezetet két félkarra osztjuk (például padsoronként, vagy nők és férfiak); a zsoltáréneklést előénekes vagy előénekesek vezetik. A zsoltárok megszólaltatási módja általában a következő:
- Az előénekesek bemutatják az Antifónát, majd azt a teljes gyülekezet megismétli.
- Az előénekes elkezdi a zsoltár első versszakát (initiummal), majd a * (csillag) utáni résztől az első félkar csatlakozik hozzá.
- A második verset a másik félkar recitálja (initium nélkül).
- A zsoltárok többi versét és a Doxológiát a két félkar egymással felváltva recitálja. [A Doxológiát közösen is énekelhetjük.]
- A Doxológia után közösen ismét elénekeljük az Antifónát.
- [A hosszabb zsoltárokban szögletes zárójellel jeleztük az elhagyható versszakokat.]
Ha a zsoltár hossza miatt vagy tartalmi okokból indokolt, a zsoltárrecitációt az Antifóna közös eléneklésével megszakíthatjuk. A következő zsoltárverset ilyenkor is initiummal kezdjük (például 46., 103., 139. zsoltár).
Az Antifóna dallami sajátosságai határozzák meg azt, hogy utána a zsoltárt melyik dallamon (tónuson) recitáljuk – a tónus sorszámát a forrásmegjelölés után jelöljük, s dallami vázát kis kottával (lapozás esetén ismételten is) közöljük.
A zsoltárszövegben aláhúzások segítik az adott versszak tónushoz való alkalmazását.
Az első zsoltárverset a recitáló hangot megelőző dallami formulával kezdjük (initium): ezt jelöli a szövegben a soreleji két aláhúzás.
Az első félsort – hosszúsága miatt – néha megszakítjuk (flexa). A megszakítás jele: +, a lelépő dallamhangot aláhúzás jelöli.
A félzárlatnál (mediatio; jele: * ) és a sorvégeken (terminatio) két-két aláhúzás jelöli a dallami kimozdulást, illetve az adott félsor utolsó hangsúlyos szótagját. (Az utolsó hangsúlyos szótag hátulról a második vagy harmadik lehet.)
Három szótagos terminatio esetén legtöbbször egyszerűen a záróhangot ismételjük meg, az 1. tónusnál azonban a zárlati hajlítás elé kerül még egy szótag, ahogy a tónustáblázat zárójeles hangjai jelölik. A 2. tónus terminatiója minden esetben két szótagos.