Zsoltárok

A zsoltárok között verses zsoltárparafrázisok (genfi és régi magyar zsoltárok), valamint a Biblia szövegét követő recitált zsoltárok találhatók.

Recitált zsoltáraink négy elemből tevődnek össze:

A zsoltárrecitáláshoz a gyülekezetet két félkarra osztjuk (például padsoronként, vagy nők és férfiak); a zsoltáréneklést előénekes vagy előénekesek vezetik. A zsoltárok megszólaltatási módja általában a következő:

Ha a zsoltár hossza miatt vagy tartalmi okokból indokolt, a zsoltárrecitációt az Antifóna közös eléneklésével megszakíthatjuk. A következő zsoltárverset ilyenkor is initiummal kezdjük (például 46., 103., 139. zsoltár).

Az Antifóna dallami sajátosságai határozzák meg azt, hogy utána a zsoltárt melyik dallamon (tónuson) recitáljuk – a tónus sorszámát a forrásmegjelölés után jelöljük, s dallami vázát kis kottával (lapozás esetén ismételten is) közöljük.

A zsoltárszövegben aláhúzások segítik az adott versszak tónushoz való alkalmazását.

A zsoltártónusok szerkezete

Az első zsoltárverset a recitáló hangot megelőző dallami formulával kezdjük (initium): ezt jelöli a szövegben a soreleji két aláhúzás.

Az első félsort – hosszúsága miatt – néha megszakítjuk (flexa). A megszakítás jele: +, a lelépő dallamhangot aláhúzás jelöli.

A félzárlatnál (mediatio; jele: * ) és a sorvégeken (terminatio) két-két aláhúzás jelöli a dallami kimozdulást, illetve az adott félsor utolsó hangsúlyos szótagját. (Az utolsó hangsúlyos szótag hátulról a második vagy harmadik lehet.)

Három szótagos terminatio esetén legtöbbször egyszerűen a záróhangot ismételjük meg, az 1. tónusnál azonban a zárlati hajlítás elé kerül még egy szótag, ahogy a tónustáblázat zárójeles hangjai jelölik. A 2. tónus terminatiója minden esetben két szótagos.