A lelkész az összes szolgálattevővel együtt a sekrestyében imádkozik, majd (a harangozás alatt) belépnek a templomba. Ekkor a gyülekezet feláll, és csendes imádsággal fogadja a szolgálattevőket. Amikor a szolgálattevők a helyükre mennek, a gyülekezet leül.
Ünnepi alkalmakkor a szolgálattevők bevonulnak, egyéb esetben – a helyi lehetőségeknek megfelelően – egyszerűen a helyükre lépnek, majd leülnek. A bevonulást orgonaszó kíséri.
A lelkész röviden köszönti a gyülekezetet. Szükség esetén néhány mondatban tájékoztatja a gyülekezetet az istentisztelettel kapcsolatos információkról (például szól az egyházi esztendő vonatkozásairól, az úrvacsora rendjéről, az istentiszteletet meghatározó aktualitásról).
A gyülekezeti éneket megfelelő orgona- vagy fúvóselőjáték vezetheti be. A gyülekezeti ének lehet dicséret vagy az egyházi év jellege szerint választott ének.
Az istentisztelet kezdőmondata: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében.” A lelkész ezzel utal arra, hogy kinek a nevében jöttünk össze, kinek a nevében cselekszünk, ki az istentisztelet „gazdája”.
Az „Ámen”-t válaszként a gyülekezet mondja vagy énekli.
A lelkész így szólítja meg a gyülekezetet: „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!” A gyülekezet válasza: „És a te lelkeddel!” Itt a lélek szó bibliai értelemben a teljes embert jelenti.
Ősi keresztyén gyakorlat, hogy az istentisztelet bűnbánattal kezdődik. A bűnvallás és a feloldozás nemcsak az úrvacsorára készít fel, hanem Isten igéjének befogadására is. Így az egész gyülekezet (nem csak az, aki úrvacsorázik) részt vesz az istentisztelet kezdetén a „bűnbánati liturgiában”. Ebben a formában a gyónás nem csupán az úrvacsora bevezető része, hanem megkapja az istentiszteletben az egész keresztyén életre vonatkozó méltó helyét. A gyónás bevezetéssel (bűnbánatra való felhívással, a Tízparancsolat vagy más igeszakasz felolvasásával) kezdődik, majd ezt követően többféle formában (imádság, csöndes könyörgés, kérdés-felelet, párbeszédes forma) vallhatjuk meg Istennek bűneinket.
A feloldozás az apostolok Krisztustól kapott mandátuma.
A gyülekezet a gyónó kérdések, a gyónó imádság és a feloldozás alatt áll.
A bevezető zsoltár ősi hagyomány szerint négy részből áll: a keretversből, a zsoltár szövegéből, a Szentháromságot dicsőítő doxológiából és a keretvers megismétléséből.
A lelkész az egyházi évnek megfelelő zsoltárt olvas vagy énekel. A zsoltár váltakozó mondásában, éneklésében a kórus és a gyülekezet is részt vehet. Énekverses rendben a keretverseket és a zsoltárt a lelkész olvassa, a Doxológia-énekverset a gyülekezet énekli.
A Kyrie nemcsak bűnbánati jellegű tétel, hanem Krisztust imádjuk ebben az ősi, uralkodókat megillető köszöntésben, amellyel az Újszövetség szerint Bartimeus is megszólította Jézust (Mk 10,47). Legegyszerűbb eredeti formája: „Kyrie eleison, Christe eleison, Kyrie eleison”. Magyar nyelvünk gazdagsága megengedi, hogy „Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!” szavakkal fordítsuk a görög nyelvű köszöntést. Párbeszédes (esetleg énekes) formában a hárommondatos forma ismétlésekkel hat- vagy kilencmondatossá alakul. A háromtagú köszöntés ki is bővülhet egy-egy mondattal, amely a vasárnap, illetve ünnepnap üzenetét szólaltatja meg.
A nagy glória ősi, bibliai szöveg (Lk 2,14). Mondhatja, énekelheti lelkész vagy váltakozva lelkész és gyülekezet. Éneklésébe kórus is bekapcsolódhat. Az ehhez kapcsolódó magasztaló éneket (a „Dicsérünk és áldunk téged” kezdetűt, a Laudamust) a gyülekezet vagy a kórus énekli.
Ez az ősi imádság szorosan kötődik a vasárnap jellegéhez. Nevében (kollekta = összegyűjtött, kiemelt gondolatok) arra utal, hogy összefoglalja a vasárnap mondanivalóját. Felépítése: megszólítás, Isten tetteire való utalás, kérés, majd a szentháromsági záróformula, amely egyben hitvallás is az élő és uralkodó Úrról. Az imát a gyülekezet „Ámen”-je zárja.
Istentiszteleti életünk egyik fókusza a hallható, hirdetett ige. Az istentiszteleten több szentírási szakasz is elhangozhat. Minden vasárnapra három olvasmány van előírva, ótestamentumi, levélbeli és evangéliumi igeszakasz. E háromból a lelkész az igehirdetési alapigét a szószéken olvassa fel, a többi felolvasása az oltár előtt, illetve az ambónál történik. Az olvasmányok meghatározott záradékkal fejeződnek be, amelyre a gyülekezet megfelelő mondattal (responzummal) válaszol. Ószövetségi olvasmány után a záradék: „Áldjuk az Urat, mert irgalmas…”, amire a felelet: „…és beszéde megmarad örökké!” Levélbeli ige után: „Urunk, szentelj meg minket igéddel!”, a felelet rá: „A te igéd igazság.” Evangélium olvasása után: „Ez a mai nap evangéliuma”, amire a felelet: „Áldunk téged, Krisztusunk!” Az evangélium olvasása esetén az igehely bejelentése után – az ige felolvasása előtt – a gyülekezet Halleluját énekelhet. A lekciót, illetve a lekciókat lektor is felolvashatja az ambótól.
A graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke, amelyet az ünnep egyházi éven belüli szerepe határoz meg. Az éneket hozzá illő orgona-előjáték vezeti be.
A szószéki szolgálat az apostoli köszöntéssel kezdődik: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól!” Az alapigét a gyülekezet állva hallgatja meg. Az igehirdetést rövid imádság követheti.
Az igehirdetésre a gyülekezet énekverssel válaszolhat, vagy csendes orgonajáték vezethet át a hitvalláshoz. Ha nincs énekvers vagy orgonajáték, a hitvallás közvetlenül az igehirdetéshez kapcsolódik.
Ha az énekkar tartalmilag az igehirdetéshez kapcsolódó művet énekel, akkor helyes azt itt énekelni.
Ha az istentisztelet keretében keresztelés van, úgy az a szószéki szolgálat után következik, és a keresztelés keretében hangzik el az Apostoli hitvallás. A hitvallást a megkeresztelt családjával együtt mondja a gyülekezet.
Ez lehet az Apostoli vagy a Niceai hitvallás, amelyet a gyülekezet együtt, állva mond el.
A hitvallás mondása helyett itt hitvalló ének is énekelhető.
A hirdetés tartalmazza a gyülekezetet érintő információkat, és utal az általános könyörgő imádság aktuális témáira. A hirdetést lektor is olvashatja.
Az énekkari szolgálatnak általában ez a helye, de gyülekezeti éneket (énekverset) is énekelhetünk, amely alatt összegyűjthetjük az adományokat.
Ebben az imádságban könyörgünk a világért, az emberiségért, az egyházért, népünkért, a betegekért, a gyászolókért, gyülekezetünk egyes tagjaiért, a hirdetésben megemlítettekért. Az általános könyörgő imádság olvasásában egyes hívek is részt vehetnek. Általános rend ilyenkor, hogy a kérések végén állandó záradék áll: „Jézus Krisztusért kérünk…”, melyre a gyülekezet „Urunk, hallgass meg minket!” könyörgéssel válaszol. Az imádság keretét a lelkész mondja. A lelkész zárómondatára a gyülekezet „Ámen”-nel válaszol.
Ez az ének az úrvacsora ajándékáról szól; hálaadó jellegű, felkészít az úrvacsora vételére.
Sursum corda = Emeljük fel szívünket!
Három rövid felszólítás hívja fel figyelmünket arra, hogy a hangzó ige után az istentisztelet másik csúcspontjához érkezünk. A három rövid mondatra a gyülekezet válaszol.
„Az Úr legyen veletek! – És a te lelkeddel! – Emeljük fel szívünket! – Fölemeljük az Úrhoz! – Adjunk hálát az Úrnak, a mi Istenünknek! – Méltó ez és igaz!”
Praefatio = bevezetés.
A nagy hálaadó imádság az úrvacsora szerves, elmaradhatatlan része. Kialakult formája bekapcsol az egyház örök imádságába. Ez az imádság vezet rá a Szentháromság Isten magasztalására, a Sanctusra.
Az ég és a föld, a mennyeiek és az emberek magasztalása egyesül ebben a szent Istent imádó énekben (Ézs 6,3). A Sanctusnak négy eleme van: a háromszor szentnek vallott Isten előtti hódolat, a mennyeiek hozsannája, a hozzánk érkező köszöntése (Áldott, aki jön az Úrnak nevében, Jn 12,12) és a hozsanna megismétlése.
A Szentlelket hívjuk (epiklézis = hívás), hogy Krisztus testét és vérét üdvösségünkre vegyük, és hogy Krisztus Urunkkal való közösségünk egyben teremtsen testvéri közösséget egymással is. Ezzel az imádsággal készülünk a szerzési igékre, Krisztus Urunk szentséget elrendelő szavaira.
Krisztus Urunk szavai ezek, amellyel elrendelte az úrvacsora szentségét (Mt 26,26–28; Mk 14,22–24; Lk 22,19–20; 1Kor 11,23–25). A szerzési igék záradékaként utalunk Jézus halálára és végső eljövetelére.
Ez az imádság ősi keresztyén hagyomány, az úrvacsorai imádságok szerves része. A zsoltárokban gyakran előforduló „Emlékezz meg, Uram…” kezdettel könyörgésben utalunk az üdvösségtörténet eseményeire, megváltásunk titkára (anamnézis = emlékezés). Ehhez tartozik a keresztyénség azon gyakorlata, amely a Krisztus vérén megváltott egyházért, annak hitéért, egységéért, szolgálóiért és a Krisztusban elhunytakért könyörög.
Az Úrtól tanult és általa elrendelt imádság zárja az úrvacsorát megelőző könyörgéseket. Ezzel lépünk mind közelebb a velünk közösséget teremtő Urunkhoz. A Miatyánk énekelhető is.
A pax Isten békességét hirdeti. Ugyanakkor az egymás közti békességnek is szép szimbóluma, ha a hívek kézfogással vagy egymás felé való meghajlással adják tovább. Ezzel Isten megbékéltető ajándéka is tudatosul bennünk.
A hozzánk érkező Krisztus Urunkat imádjuk az „Agnus Dei”-ben, aki mint áldozati bárány áldozta fel magát a mi bűneinkért a keresztfán. A „bárány” szimbólum Keresztelő János szavaira utal: „Íme, az Isten Báránya…” (Jn 1,29).
Krisztus Urunkkal való közösség e szentség (communio = közösség). Ezzel elérkeztünk hitünk legbensőbb titkához, Krisztus Urunk híveinek adott nagy ajándékához. Tiszteletünk és hódolatunk jeléül az úrvacsorát általában térdelve vesszük.
Ha az úrvacsoraosztás alatt nagyobb gyülekezet van jelen, helyes odaillő éneket énekelni.
Hálaadás a szentségben elnyert ajándékért, könyörgés a hitben és a szeretetben való megmaradásért.
A küldés (elbocsátás) konkrétan szólaltatja meg az istentiszteleten részt vevő gyülekezet küldetését, átvezetve ezzel az ünneplésből a hétköznapokba.
Ha a gyülekezet a magyar nemzeti Himnuszt énekli, annak a helye a küldés és az áldás között lehet, vagy az istentisztelet végén, a záróének után énekelhető.
A lelkész az ároni vagy a szentháromsági áldást mondja vagy énekli. A gyülekezet „Ámen”-nel felel.
Az áldást állva fogadjuk.
A záróénekben az istentisztelet ajándékaiért mondunk köszönetet az Úrnak. Ezt követi az orgona-utójáték, melyet a gyülekezet helyén ülve hallgathat végig.
Ha az istentisztelet elején a szolgálattevők ünnepélyesen vonultak be, úgy az utójáték alatt vonulnak ki, ilyenkor a gyülekezet feláll.