Az „Evangélikus istentisztelet – Gyülekezeti liturgikus könyv” (a továbbiakban: GyLK) egyházunk hivatalos énekeskönyvének (Evangélikus énekeskönyv, 1982) a kiegészítő kötete. A kötet címe a 2005-ben próbakiadásban megjelent választható rendtartáskönyvvel – „Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv” (a továbbiakban: LK) – való szoros kapcsolatra utal. Összeállításának célja az, hogy megkönnyítse a LK használatba vételét: segíti a megújított istentiszteleti rendek bevezetését azzal, hogy a gyülekezeti tagok is maguk előtt láthatják a megváltozott rendeket, felismerhetik a változások okait, s így aktívan részt tudnak venni az istentiszteleteken. A jelen kötet tehát szerkezetében követi a LK-et, ugyanakkor sok énekes tétellel gyarapítja is az anyagát. Így a megújított istentiszteleti rendeket használó gyülekezetekben az eddigi énekeskönyvre és erre a kiegészítő kötetre egyaránt szükség van: az előbbiben találjuk a strofikus gyülekezeti énekeket és az imádságokat, az új kötetből az istentiszteleti rendeket követhetjük. Az új kötet azonban hasznos lehet az eddig megszokott istentiszteleti formák között is gazdag példatára miatt.
A GyLK öt nagyobb részből áll.
Az első és második rész a megújított istentiszteleti rendeket közli pontosan követve a LK-ben megjelent formát, de a gyülekezeti tagok szempontjából rendezve azt. Így a GyLK istentiszteleti rendjeiből többnyire hiányoznak a csak a lelkész által mondott imádságok és szövegek, valamint azok az utasítások („rubrikák”), amelyek a lelkész tennivalóit írják le. Azonban igyekeztünk gondosan közölni azokat a szövegeket és énekeket, amelyeket a gyülekezet szólaltat meg, és minden olyan utasítást, amely a gyülekezetre vonatkozik.
Minden istentiszteleti rendet rövid áttekintő vázlat vezet be. Az ünnepnapok délelőtti istentiszteleteinek rendjét ezen felül magyarázatos formában is közöljük, hogy a gyülekezeti tagok maguk is olvashassák, milyen jellegű egy-egy istentiszteleti elem, és azok hogyan alkotnak egységes folyamatot.
A szerkezetében egységes ünnepi istentiszteleti rend három különböző módon szólalhat meg:
– liturgikus énekekkel,
– a liturgikus tételeket énekversekkel helyettesítő formában
– és a szórványgyülekezetek lehetőségeihez alkalmazkodó rövidített, egyszerűsített módon.
A három közül formailag leggazdagabb a liturgikus rend. Evangélikus korálok, énekelt és mondott liturgikus szövegek egyaránt szerepelnek benne. Ez a forma teszi lehetővé, hogy az istentisztelet minden eleme a számára természetes módon szólaljon meg: ami szóban mondandó, szólaljon meg beszéddel, ami hagyományos biblikus-liturgikus szöveg, kapjon liturgikus dallamot, s ami strofikus, verses költemény, azt énekeljük értékes koráljaink dallamán. A liturgikus dallamok tekintetében a könyv szerkesztői fontosnak tartották, hogy minél változatosabb lehetőségeket kínáljanak fel, mert remélik, hogy idővel ez a rend válik egyházunkban a legtöbbet használt renddé. Reméljük, hogy e dallamok gazdag választéka elkerülhetővé teszi egy-egy dallam „kifáradását”. A liturgikus dallamok nagyobb része már az eddigi agendából, illetve énekeskönyvből is ismert, és ezek mellé gyűjtöttünk könnyen megtanulható új dallamokat.
A liturgikus rend lépésről lépésre is bevezethető: amíg egy-egy tételt még nem ismer a gyülekezet, addig azokat egyszerűen olvashatjuk is, vagy énekverssel pótolhatjuk. Közben a hétközi alkalmakon és az istentiszteletek előtti énektanuláskor gyakorolhatjuk az újabb dallamokat, amelyeket idővel már az istentiszteleteken is használatba vehetünk. A dallamok változatos használatát segítik az önállóan is megszólaltatható tételekhez rendelt énekszámok. Ha például valahol a 628-as énekverses rendet használva a kibővített szövegű Kyriét szeretnék énekelni, elegendő az énekszámtáblára az énekverses rend száma mellé kitűzni a 607-es számot, ami egyértelművé teszi, hogy az istentisztelet többi részén az énekverses rend dallamait éneklik. Az istentisztelet kezdetén, a köszöntésben külön is fel lehet hívni a figyelmet az ilyen alkalmi megoldásokra.
Az énekverses rendek használata segíti az új istentiszteleti formákra való átállást. A gyülekezetnek ilyenkor csak a – magyarázatos rendben megindokolt – sorrendi változtatásokat kell figyelemmel kísérnie, hiszen a liturgiába való bekapcsolódása az eddig megszokott énekverses módon történik.
Tizenkét énekverses ciklust állítottunk össze azért, hogy az egyházi év folyamán a túlzottan gyakran használt dallamok ne kopjanak meg. Minden ciklus hat énekből áll, kifejezve azt a törekvést, hogy istentiszteleteink többségét úrvacsorával együtt tartsuk.
A hat énekvers:
– a bevezető zsoltár doxológiája,
– a Krisztus királyt imádó Kyrie,
– a Szentháromságot dicsőítő Gloria (olykor Laudamus te-vel),
– az úrvacsorai imádság Sanctusa,
– az úrvacsoravételt megelőző Agnus Dei énekvers
– és az istentiszteletet lezáró hálaadó ének. (Ez utóbbit bejelentés alapján könnyen kiválthatjuk más énekkel is.)
Az énekversek nagyobbik része valamelyik énekeskönyvi énekünk részlete. Másik részük olyan, amelynek dallama már ismert volt, s most a liturgikus funkciónak megfelelő új szöveget kapott. Ilyenkor igyekeztünk az eredeti liturgikus szöveghez minél közelebbi verset formálni, akár a költőiség rovására is. Néhány dallam eddig nem szerepelt még énekeskönyvünkben, de reméljük, a rendszeres használat során ezek is hamar közkinccsé válnak.
A ciklusok mindegyikét valamilyen rendező elv alapján állítottuk össze, zenei stílusbeli egyöntetűségre törekedve.
Az egyházi év egyes szakaszaira mindig két ciklusból lehet választani, figyelembe véve a gyülekezet énekismereti szintjét. Az utolsó két ciklust, amelyek az elmúlt évtizedek legelterjedtebb liturgikus énekverseit is tartalmazzák, általános használatra is ajánljuk olyan gyülekezetekben, ahol a kevesebb változatosság tűnik építőnek.
Az „Egyszerű istentiszteleti rend” szerkezetében követi a liturgikus és énekverses rendeket, de néhány ponton (így a bevezető részben, az igeolvasásnál és az úrvacsorai részben) rövidít rajtuk. A liturgikus szövegek itt dallam nélkül hangoznak el, mindössze három tételt javaslunk énekelni: a Halleluja, a Sanctus és az Agnus Dei tételeket. Szükség esetén azonban ezeket is dallam nélkül mondhatja közösen a gyülekezet.
A „Vasárnap esti istentiszteleti rend” egyszerű igeliturgia, amelyen a gyülekezet csak strofikus énekeket énekel.
A „Gyónó istentisztelet” a gyülekezet közös bűnbánati alkalma lehet, amelyen az ige fényében szembesülünk életünkkel, és hálaadással fogadhatjuk a feloldozást. Zenéjében e rend is csak gyülekezeti énekeket használ.
A „Családi istentisztelet” elsősorban abban különbözik az ünnepi istentiszteletektől, hogy szövegezése egyszerűbb, könnyebben érthető. A liturgikus tételek megszólaltatásához választhatóan egy-egy liturgikus dallamot és egy-egy korálverset ajánlunk.
Az „Ökumenikus igeliturgia” rendjét igyekeztünk olyan részletességgel közölni, hogy nem evangélikus testvéreink is könnyen követhessék, s megérthessék az istentiszteleti elemek összefüggéseit. Ugyanígy jártunk el a templomban tartott keresztelési és temetési szertartások leírásakor is, gondolva arra, hogy ezeken az alkalmakon sokszor vannak jelen más felekezetűek is.
Az énekverses karácsonyesti evangéliumolvasás és a passióolvasás rendje változatlan maradt, az énekeskönyv J és K rendjei továbbra is használhatók. A LK javaslatot tesz húsvét hajnali istentiszteleti rendre is; ennek a gyülekezeti tagok számára készített kivonatát tartalmazza a GyLK.
Az elsősorban iskoláink évnyitó és évzáró ünnepeire készült istentiszteleti rendek kisebb változtatással akár gyülekezeti közösségben is használhatók. E rendek az énekeskönyv 17-es liturgiájára épülnek, tehát a zsoltározó istentiszteletek szerkezetét követik. Ennek megfelelően énekes anyaguk egyaránt használ liturgikus dallamot és gyülekezeti énekverset.
Az újdonságnak számító két áhítatformát, a lutheri nagy könyörgést és az Üdvözítő áldozatát és szeretetét imádó Krisztus-dicséretet a LK szerint teljes egészében közöljük.
A mindennapi közös imádságok, azaz a zsoltározó istentiszteletek általános rendjeitől kezdődően a GyLK énekes anyaga egyre jobban használatba veszi a liturgikus éneklés sokféle változatát. A szerkesztők tapasztalata az, hogy a protestáns eleink által magyar nyelvűvé tett gregorián énekek ma is új lendületet és erőt adhatnak liturgikus életünknek; a megismerésükre, megtanulásukra fordított energia bizonnyal megtérül a közösségi imádságos élet ajándékai által.
A reggeli imádság (prima hora) igen egyszerű rendet követ. A benne szereplő liturgikus dallamok könnyen megtanulhatók, de szükség esetén olvashatjuk is fennhangon szövegüket. Más esetben (bibliaórán, tábori áhítatkor) elegendő a reggeli közös imádság liturgiai szerkezetének követése. Az esti közös imádság (vespera) gazdagabb, díszesebb a reggelinél. Először részletes magyarázatokkal, külön-külön mutatjuk be a két zsoltározó istentisztelet rendjét, az év minden napján használható általános szövegekkel. Ezután az egyházi évnek megfelelően változó tételekkel közöljük a rendeket, egyszerűsített formában, de mégis végigkövethetően.
A könyv negyedik része olyan tételeket tartalmaz, amelyeket – énekeskönyvünk koráljai mellett – a gyülekezet közösen énekelhet istentiszteletein.
E rész első fejezetében gregorián himnuszokat találunk az egyházi év ünnepeire. A korai keresztyénség e strofikus énekeinek jó részét a reformátorok magyarra fordították. Később némelyikből kisebb-nagyobb átalakítással korált is formáltak.
A himnuszok jól illenek a zsoltározó istentisztelet keretébe, ahol jelzett helyük van, de akár a délelőtti istentiszteleteken is énekelhetjük őket például kezdőénekként, az igehirdetés után vagy az úrvacsoraosztás alatt. A himnuszokat énekelheti a teljes gyülekezet, kis énekkar vagy énekes szólista is, esetleg versszakonként váltakozva.
Gazdag válogatás segít abban, hogy a „Biblia énekeskönyvét”, a zsoltárokat gyülekezeti alkalmainkon ismét közösen énekelhessük. A gyűjtemény nagyobbik része protestáns bibliafordításunkat veszi alapul, s annak szövegén csak akkor módosít, ha azt énekelhetőségi szempontok indokolják, vagy ha a mai „evangélikus köznyelv” kitartóan megőrizte a Károli-fordítás egy-egy mondatát. E recitált zsoltárok mellé egy vagy két dallamosabb antifónát rendeltünk; ezek „keretezik” (innen az antifóna magyar neve: keretvers) a zsoltárt. Az első antifóna szövege legtöbbször magából a zsoltárszövegből való, vagy ahhoz szorosan kapcsolódik. Azokhoz a zsoltárokhoz, amelyek liturgikus hagyományok miatt egy-egy ünnephez vagy ünnepkörhöz köthetők, ünnepi vagy újszövetségi antifónát is társítottunk. Kötetünk végén külön táblázat segíti az ünnepekhez rendelt zsoltárok áttekintését. A szögletes zárójellel jelölt, behúzott zsoltárversek elhagyhatóak.
A bibliai zsoltárszámozásnak megfelelően a recitált zsoltárok közé kerültek zsoltárparafrázisok is. A genfi zsoltárok és a magyar zsoltárparafrázisok a Zsoltárok könyvének szövegei alapján írt verses énekek, stílusukban nagyon közel állnak énekeskönyvi énekeinkhez.
Néhány különleges, kiskórussal és teljes gyülekezettel is énekelhető liturgikus tétel zárja a könyv negyedik részét.
Fontos megjegyezni, hogy a liturgikus tételek lejegyzése nem jelöl abszolút hangmagasságot. Ki-ki hangterjedelméhez mérten az adott tétel hangkészletének figyelembevételével választhatja meg a megfelelő kezdőhangot.
A liturgikus szövegekben gyakran elhangzó „alleluja” és „halleluja” szavakat egyenrangúnak értékeltük, használatukban elsősorban zenei szempontok vezérelnek.
A kiegészítő kötet verses gyülekezeti énekek kis gyűjteményével zárul. E rész célja, hogy néhány szép régi magyar énekkel és újonnan fordított német korállal felfrissítse énekeskönyvünk repertoárját. A válogatás alapja a Schulek Tibor és Sulyok Imre által még 1945-ben megjelentetett kitűnő gyűjtemény, a Régi magyar istenes énekek (RMIÉ) című kötet, valamint az új német evangélikus énekeskönyv volt. A harminc-egynéhány „új ének” fogadtatása válogatási szempontokat adhat egy készülő új énekeskönyv szerkesztőinek is. A hosszabb énekek néhány versszakát szögletes zárójellel jelöltük, ezek el is hagyhatóak.
A kötet függelékében találjuk az Ágostai hitvallás kivonatos szövegét. Gyülekezeti tagjaink régi igénye, hogy az evangélikus egyház önazonosságát megalapozó szöveget is olvashassa énekeskönyvében.
Ezt követően közöljük azokat a közösségi imádságokat, amelyeket a szolgálattevők együtt imádkozhatnak a szolgálat előtt és után, azaz az ún. sekrestyeimádságokat.
Két táblázat segíti az énekválasztást: az istentisztelet főénekét (Graduálének) és a heti áhítatok ajánlott énekét találjuk az elsőben, a második pedig az egyházi év időszakának megfelelő zsoltár kiválasztásában nyújt segítséget.
A GyLK számozását áttekintő táblázat és más mutatók zárják a függeléket.
A kötet összeállításában igen sokan vettek részt. Az Agendaszerkesztő és Liturgiai Bizottság tagjai közül alakult kisebb munkacsoport gyűjtötte össze először az igényeket, majd munkához kezdett: Bence Gábor vezetésével Finta Gergely, Gálos Miklós, Trajtler Gábor és Véghelyi Antal. Meghívásukra Ecsedi Zsuzsanna csatlakozott még e munkacsoporthoz.
A liturgikus énekek válogatásának alapja a Ferenczi Ilona által 1996-ban közreadott Protestáns Graduál volt. Barta-Gombos Arikán (aki hosszabb ideig a teljes kötet szerkesztésében is rész vett) segített a zsoltározó istentiszteletek összeállításában. Győri Noémi és Simon Barbara választotta ki a himnuszokat, a zsoltár-antifónák gyűjteményét Papp Anette munkája gyarapította. A kiválasztott zsoltárok szövegeinek formálásában Trajtler Gáborné Koppányi Ágnes segédkezett.
A strofikus énekek kottázását a Kottamester Bt. végezte, a liturgikus énekek kottáit Ecsedi Klára készítette el, aki a teljes kötet szerkesztésében és korrektúrájában is nagy szerepet vállalt. (A liturgikus énekek a GuidoHu fontkészlettel vannak lejegyezve, szakértő Bali János.)
A kötet hivatalosan felkért bírálóitól fontos tanácsokat és adatkiegészítéseket kaptunk: Bódiss Tamással az evangélikus–református közös énekanyagot egyeztettük, Déri Balázstól verstani bírálatot és néhány versfordítást kaptunk, H. Hubert Gabriella a régi magyar énekek szövegeit ellenőrizte, a kötet egészét Dobszay László, Fekete Csaba és Ferenczi Ilona véleményezte.
Az LK és a GyLK együttes használhatóságát Hafenscher Károly ellenőrizte, aki a teljes kötet szerkezetére vonatkozó fontos döntésekben is részt vett.
A kötetben található illusztrációkat Zászkaliczky Zsuzsanna válogatta. A tervezőszerkesztő és tördelő Kendeh-Kirchknopf Péter volt.
Ittzés Jánosné, Pap Kinga Marjatta és Huszár Mariann vállalta a korrektori feladatokat.
A munka befejeztével hálát adunk Istennek, hogy ilyen sokan együtt tudtunk dolgozni, és az itt név szerint nem említett segítőkkel együtt valljuk: mindezért egyedül Istené a dicsőség!
Budapest, 2007. október 11.
A GyLK-t szerkesztő munkacsoport tagjai
* Az online verzióhoz a strofikus énekek kottázását és a teljes anyag digitalizálását Szepesfalvy Kristóf végezte, a liturgikus énekek kottáit Ecsedi Klára készítette el, aki a teljes online anyagot korrektúrázta.